A germán eredetű ’leitara’ szóból ered az elnevezés, melyet régiesen lajtorjának hívnak. Igen, ez nem más, mint egy nagy múlttal rendelkező, közkedvelt eszköz, a létra.

Megannyi fajtáját készítették el, és készítik a mai napig is. Vannak a támrudas létrák, vagy a tetőlétrák, melyek a tetőzetbe vágott horgokon lógva, a tetősík megmászását teszik lehetővé. Horoglétrák, párkánylétrák és még sok speciális fajtáját különböztetjük meg. 

Viszont amit ma fogunk megvizsgálni, az a két oldalon járható ipari fa létra. Sokan festő létrának hívják, holott rengeteg helyzetben és munkánál jól tud jönni a Krause stabilo két oldalon járható létrája. És ha már germán, akkor ne felejtsük el, hogy a Krause német minőség, mely több mint 100 éves múlttal rendelkezik.

Hol szeretnénk használni?

Vásárlás elött fontos végig gondolni, milyen célból is vennénk létrát. Milyen munkákra használnánk, illetve kinti vagy benti területen alkalmaznánk inkább? Természetesen nem szeretnénk, ha megannyi létrát kellene tárolnunk, a sok különböző munka miatt. Ezért érdemes lehet olyan létrát választani, amit minél több igény kielégítésére feltudunk használni. Ilyen lehet például a Krause fa létrája, melyet már 10 év garanciával is meg tud vásárolni. Amennyiben két oldal járható, de alumínium létrát szeretne, a következő oldalon arra is talál megoldást. Most azonban a fa létrát fogjuk jobban megvizsgálni. Kezdjük is a tulajdonságaival.

Minden, amit tudni érdemes a két oldalon járható fa létrákról

A Krause falétrái kifejezetten alkalmasak festők mellett még villanyszerelők és ezermesterek számára is. Hasznos lehet még gipsz-kartonozás közben, valamint minden olyan munkánál amikor a magasban kell dolgoznunk és „lépdelnünk” kell a létrával. Ugyanis nem rendelkeznek összecsukódás gátlóval, így lehetőséget teremtve a létrával való ’közlekedéshez’. Stabilitása miatt ez inkább oldalirányú mozgást jelent.

Anyagát tekintve csomómentes, válogatott, magas minőségű fából készülnek. Ahogy a legtöbb vásárlásnál, úgy a létráknál is érdemes a minőségre befektetni. Ezzel rövid távon, a silány minőségből adódó bosszúságot előzhetjük meg, valamint hosszú távon még pénzt is spórolhatunk. Mivel a Krause minden egyes profi fa létrájára 10 év garancia van, hosszú távú megoldást jelent egy ilyen termék beszerzése.

Szerkezetét tekintve is megbízható, stabil megoldást nyújt a mindennapi munkáknál. Több ponton csavarozott acélpánttal rögzített a létra teteje, valamint szétcsúszás elleni védelemmel is ellátták, vékony acél lánccal biztosítva azt. Anyagából eredően nem vezetőképes, valamint környezetbarát, telítetlen faanyagból készült, aminek a fokai keményfából vannak és hengeres csapolással kapcsolódnak a szárakhoz. Ez annyit jelent, hogy a fokok és a szárak fával és ragasztással vannak összekapcsolva. Így hőingadozás esetén az egész létra egyben tágul, vagy épp szűkül, ami lehetővé teszi, hogy ne lötyögjenek a fokok a későbbiekben. Hogy ne nyitódjon ki szállítás közben, arról a biztosítóhorgok gondoskodnak. 

További minőségi alumínium, műanyag vagy egyéb létrák, esetleg állványokkal kapcsolatban a következő oldalon kaphat még több információt. A weboldal teljes mértékben felhasználó barát, így bátran ajánlom azoknak is, akik kevésbé jártasak az online felületeken.